Hirdetés

Jégből építettek házat a Windows Vista számára

Hirdetés


Sue Borden a jégágyban

Kissé megkéstünk ezzel a hírrel, hiszen a Microsoft kanadai képviselete a Windows Vista január végi bemutatójára készítette el azt a jégpalotát, amely új terméküket reklámozta. De a promóciós célból emelt különleges épületet a napokban számolták fel, s a helyszínen járt profi és amatőr fotósok is nemrég tették fel képeiket a netre.


Az óvatosság azért nem árt
Forrás: www.trinixy.ru

A torontói Dundas Square-en körülbelül 135 tonna jégből építették meg a nagyjából 170 négyzetméter alapterületű jégházat, mely konyhát, ebédlőt, dolgozószobát, nappalit, két háló- és két fürdőszobát tartalmazott, minden helyiséget felszereltek televíziókkal és számítógépekkel, melyeken természetesen a Vista és az Office 2007 demói futottak, s a Microsoft Canada vezető marketingmenedzsere, Sue Borden a jégágyon fekve népszerűsítette új termékeiket.

Ám a jégházaknak is megvan a maguk sorsa, az esemény végeztével ezt az épületet is szétzúzták, s darabjait a gyorsforgalmi út alá kotorták. Feltehetően ez a melankolikus látvány ragadta meg a filozofikus hajlamú fotósokat (a kanadai Cliphet és egy névtelen, feltehetően orosz fényképészt), akik megörökítették, hogy miképpen múlik el a (jég)világ dicsősége.


Amikor még állt a ház...
Forrás: www.trinixy.ru

 


...és amikor már nem
Forrás: www.trinixy.ru

 

Hirdetés

Fotóznál vagy videóznál? Mutatjuk, melyik okostelefon mire való igazán!

PR Vásárlás előtt érdemes megnézni, mit kínálnak az aktuális telefonok, ha igazán ütős képeket vagy profi mozgóképeket szeretnénk készíteni.

Azóta történt

Előzmények

OSZAR »